„A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni.”

Carl Rogers

A pszichoterápiás munkám szakmai háttere:

Klinikai orvos koromban kezdett a pszichoterápia érdekelni.

A pszichoterápiával való intenzív foglalkozást Carl Rogersszel való találkozásom indította el: 1985-ben részt vettem a Rogers és munkatársai által vezetett szegedi találkozón. A találkozón Rogers felajánlotta az angolul tudó résztvevőknek az általa kialakított módszerben való képződés lehetőségét. Így vettem részt a „European learning/training Program on Person Centered Approach” című 1000 órás képzésben, Franciaországban. Ez a négy éves képzés vált a pszichoterápiás hozzáállásom alapjává.

Hiszek abban, hogy a Rogers által leírt három tényező – az empátia, a feltétel nélküli elfogadás és a hitelesség – nem csak a pszichoterápiában, de az élet minden területén kreatív folyamatokat indít el, és segít az élet örömtelivé, boldoggá tételében.

Budapestre kerülésem után a Tündérhegyi Pszichoterápiás Osztályon pszichoanalitikus kollegákkal dolgoztam együtt, majd Gestalt csoport terápiát és pszichodrámát tanultam, álmokkal foglalkoztam, alternatív terápiás eljárásokkal gazdagítottam pszichoterápiás repertoáromat. Az elmúlt években a pozitív pszichoterápia, és a boldogság pszichológia kötötte le érdeklődésemet, és a Jobb Veled a Világ Alapítvány keretében végeztem csoportos és egyéni pszichoterápiás munkát.

Ezzel párhuzamosan megismerkedtem a Ken Wilber nevéhez köthető Integrál pszichológiával, és 2009 óta az Integrál Akadémián vezetek csoportokat és tartok előadásokat.

Gyógyszert nem igénylő, bármilyen lelki nehézséggel lehet hozzám fordulni. Korunk a félelmekről szól, így mostanában legtöbben félelem hátterű problémákkal (pánik, kényszer) fordulnak hozzám.

Egy ülés 60 percig tart. A bazilika közelében, az V. kerület, Hercegprímás u. 10 számban fogadom a hozzám fordulókat.

Bejelentkezés egyéni pszichoterápiára

+36 30 951 6160

paradijozsef_1

Bejelentkezés egyéni pszichoterápiára

+36 30 951 6160